A Mindszenti templom (tkp. Szent Péter és Pál apostol templom) egy római katolikus templom Miskolc belvárosában, a Mindszent téren. 1724-ben kezdték építeni barokk stílusban, mai formáját 1880-ban nyerte el.
A kápolnát, mely a templom helyén állt, 1507-ben említik először. Mellette a szegények kórháza állt. 1562-ben a diósgyőri vár úrnője, Fánchy Borbála felújíttatta. A 18. század első felében Althan Mihály Frigyes apát lebonttatta a nemrég felújított kápolnát, és megkezdődtek a templom építési munkálatai.
A templomot egyes történészek szerint Giovanni Battista Carlone tervezte, aki a minorita templomot is. 1748-ban szentelték fel a még nem teljesen elkészült templomot. A homlokzat és a szobrok már készen voltak, a belső kialakítás azonban még nem teljesen.
1761-ben kezdték el építeni az új ispotályt a templom mellett. A plébánia épülete 1778-ban épült. 1857-ben a városban járt Ferenc József, és látván az épülő templomot, felajánlotta, hogy fedezi az egyik torony költségeit. Az egri érsek szintén felajánlott egy nagyobb összeget.
Ezekből és a hívők adományaiból 1864-ben belekezdtek az eklektikus stílusú tornyok felépítésébe, és az év végére az egyik fel is épült, nem sokkal később pedig a másik is. Így kialakult a templom mai külseje.