Zenepalota - Miskolc

Zenepalota a neve a miskolci Bartók téren álló neobarokk épületnek, amelyben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenetudományi Intézete is működik.

A területen korábban a Szinva vizével működtetett Bükk-malom dolgozott, amit a 19. század első harmadában lebontottak, a malomárkot pedig feltöltötték és beépítették. Az 1878-as nagy árvíz azonban itt is romba döntött mindent, így a városrendezésnek már nem volt akadálya. A tér keleti oldalára a főispáni palota épült fel, a nyugati oldal beépítésére pedig 1907-ben írtak ki pályázatot: zenepalotára és női ipariskolára szólt a kiírás.

A tervek elkészültek, de nem történt semmi. Végül 1926-ban Wälder Gyula új terveket készített, és egy év múlva, 1927-ben el is készült az épület, amelyet ugyanabból az amerikai újjáépítési, ún. Speyer-kölcsönből fedeztek, mint a lillafüredi Palotaszállót, vagy a Búza téren álló Vásárcsarnokot. Nevét az akkor még élő Hubay Jenő hegedűművészről kapta, aki ebből az alkalomból az intézménynek ajándékozta bronz mellszobrát.

Kiváló akusztikájú, 400 személyes hangversenyterme és hangversenytermi orgonája révén a Zenepalota fontos szerepet játszik a város kulturális életében, rendszeresen ad helyt koncerteknek és egyéb rendezvényeknek. Az épület homlokzatán Bartók Béla domborműve (Seres János alkotása), a hangversenyterem előtti társalgóban Hubay Jenő mellszobra (Ligeti Miklós műve) áll, míg az épület előcsarnokában Reményi Ede és Lányi Ernő emléktáblája (mindkettő Ficzek Károly alkotása) látható.

2009-ben az épületet műemléknek nyilvánították, és ugyanebben az évben elkezdődött régen esedékes felújítása.
  • 

    Miskolci látnivalók

    • Diósgyőri Vár - Miskolc

      Miskolc
      A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. A jelenleg áll...

    • Deszkatemplom - Miskolc

      Miskolc
      Ezen a helyen 1698-tól templom állt, ám fából készült, így gyakran leégett. A mai templom elődje, a Szeghalmy Bálint á...

    • Avasi arborétum - Miskolc

      Miskolc
      Az arborétum Miskolc belterületén, az Avas-hegy délkeleti leejtőjén terül el a természetvédelmi terület szomszédságáb...

    • Miskolci Állatkert és Kultúrpark - Miskolc

      Miskolc
      Csodálatos erdei környezetben, sok látnivalóval várja látogatóit az 1983 óta működő és vadaspark néven megismert Misk...

    • István-barlang - Miskolc

      Miskolc
      Az István-barlang a Palota Szállótól 500 m-re, a Lillafüred-Eger közötti műút mellett, 318 m tszf. magasságban nyílik, ...

    • Anna mésztufa-barlang - Miskolc

      Miskolc
      Egyedülálló látványosságot nyújt a lillafüredi Anna mésztufa-barlang. Különlegessége nevében van, miszerint mésztuf...

    • Miskolc-tapolcai barlangfürdő - Miskolc

      Miskolc
      A Barlangfürdőben különböző medencék, zuhanyozók, kádfürdők várják a vendégeket. A víz gyógyító hatása betegek ...

    • Miskolci Galéria - Miskolc

      Miskolc
      Miskolc első felháza, az úgynevezett Rákóczi-ház, a hajdanvolt barokk kúria, ahová 1996-ban "költözött át" a Miskolci ...

    • Feledy-ház - Miskolc

      Miskolc
      Feledy Gyula Kossuth-díjas grafikusművész, aki Krakkóban végezte tanulmányait, majd visszatért Miskolcra, és itt létre ho...

    • Petró Ház - Miskolc

      Miskolc
      A Hunyadi u. 12. számú házban lakott Petró Sándor, a híres orvos, aki képgyűjteményét Miskolcnak adományozta. Volt lak...

    • Színháztörténeti és Színészmúzeum - Miskolc

      Miskolc
      A magyar honfoglalás 1100. évfordulójának évében, 1996. október 22-én adtak át a felújított épületet s benne a kiáll...

    • Herman Ottó Múzeum Képtár - Miskolc

      Miskolc
      A miskolci Herman Ottó Múzeum a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által fenntartott 7 tájmúzeumból, 3 szakgyűjte...

    • MissionArt Galéria - Miskolc

      Miskolc
      A MissionArt Galéria 1990-ben jött létre, vezetői Jurecskó László és Kishonthy Zsolt, tíz éves múzeumi gyakorlattal ren...

    • Miskolci Nemzeti Színház - Miskolc

      Miskolc
      Itt épült fel a mai Magyarország első kőszínháza: 1823-ban nyitotta meg kapuit. Húsz év után azonban leégett, az új, r...

    • Avasi református templom - Miskolc

      Miskolc
      Az Avasi templomként ismert épület szinte egyedüli mementóként képviseli a mai városban mindazt, ami Miskolc középkoris...

    • Harangtorony - Miskolc

      Miskolc
      Az avasi temető másik műemléke a harangtorony, amely 1557-ben épült. Órája negyedóránként jellegzetes harangjátékkal ...

    • Népkert - Miskolc

      Miskolc
      A Népkert Miskolc belvárosának legnagyobb parkja. 56 921 m²-es területével a város harmadik legnagyobb parkja (Tapolca-...

    • Ortodox templom - Miskolc

      Miskolc
      A Szent Háromság ortodox templom és a hozzá tartozó ortodox egyházi múzeum Miskolcon, a Belvárosban áll.

      A XV...

    • Magyar Ortodox Egyházi Múzeum - Miskolc

      Miskolc
      A Szent Háromság ortodox templom és a hozzá tartozó ortodox egyházi múzeum Miskolcon, a Belvárosban áll. A Magyar Ortodox...

    • Mindszenti templom - Miskolc

      Miskolc
      A Mindszenti templom (tkp. Szent Péter és Pál apostol templom) egy római katolikus templom Miskolc belvárosában, a Mindszent...

    oldalak: 1 |
    
    • Látnivalók Miskolc közelében

    • Lillafüred - Lillafüred

      Az ország egyik legszebb természeti adottságokkal rendelkező üdülőhelye, Lillafüred – közigazgatásilag Miskolc vá...

    • Hámori-tó

      A tavon nyáron csónakázásra és vízibiciklizésre van lehetőség. Partján a Neptun Búvárklub épülete található. A tó...

    • Szinva-patak vízesés

      Magyarország legnagyobb esésű vízesése, amit a Palota Szálló építésekor alakítottak ki, tehát nem természetes képző...

    
    
Település ismertető
  • Miskolc

    Miskolc az Északi-Középhegység legfontosabb helyén, az úgynevezett Miskolci-kapuban fekszik; a borsod-zempléni t...

Miskolci és környéki programok

Szállások Miskolcon



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu